ÁRPÁD NYUGHELYE – ESZTERGÁR
IMPRESSZUM Az alábbi írás, lényegre törően tömörített, változata annak a tanulmánynak, amely Árpád fejedelem lehetséges nyughelyéről szól - egy egészen új hipotézis megközelítésében -, egy új, eddig nem kutatott helyszínt jelölve ki. Miben különbözik ez a tanulmány az eddig megismert hipotézisektől? Az 1746-ban publikált, Gesta Hungarorum fordítása óta, Anonymus korának értelmezését is beleértve ez az első olyan tanulmány, amely minden egyes felmerülő kérdésre pontos választ ad. Az elmélet új irányt mutatva, eddig nem jelzett földrajzi helyszínt jelöl ki. A tanulmány minden eleme a végkövetkeztetésektől eltekintve, konszenzusos álláspontot tükröz nem hipotézis! Bátran kijelenthető, mint egy logikai láncolat, az elmélet cáfolhatatlan. Legfeljebb a mozgósítható erőforrások bizonyulnak kevésnek, vagy a sír nem létezik, vagy nem sikerül megtalálni. Olyan helyszínt sikerült találni, és konkrétan kijelölni, amely az alábbi értelmezés szerint a Gesta-ban rögzített mind a tíz feltételnek megfelel. Mi is ez a tíz feltétel? Attila városa: 1. romváros /római/; 2. kőfal vegye körül; 3. Duna „mellett” terül el; 4. Felhévízig terjed /hévízi kapcsolódás/; város = szállásterület; 5. kis folyó; 6. Attila városába; 7. kőmeder /lapides/; 8. magyarok megtérésekor épül az egyház; 9. Alba=Fehér /központ/; 10. Boldogságos Szűz Mária tiszteletére; Ráadás : Gaja=gajdol, gajra tesz Esztergár=Aszturgár 2009-ben készült el elméletem a sír hollétéről, egy tanulmány formájában, melyet megpróbáltam publikálni. A Trianoni Szemle folyóirat olvasó- szerkesztő, lektorához juttattam el elsőként a munkám, ugyan a történészasszony a témának nem közvetlen szakértője, de meggyőzött arról, hogy írásomat mindenképpen publikálni kellene, stílusa és érvelése miatt. Ezen megfontolásokat figyelembe véve, küldte tovább a tanulmányt véleményezésre, a téma egyik komoly , szakavatott értőjéhez, Bakay Kornél Professzor Úrhoz. Magam sem hittem, mégis legnagyobb meglepetésemre néhány napon belül megérkezett a Professzor Úr válasza. - „Tanulmánya kétségtelenül szellemes megoldási javaslat ….” - „Pozitív vonása eszmefuttatásának az is, hogy Ön is elmozdul a megkövesedett nézetek bizonygatásától, ugyanakkor ragaszkodik Anonymus hitelességéhez.” - „ ……/helyszín, terület leírása/…eddig valóban nem merült fel, mint Árpád nagyfejedelem sírhelye. - Megfontolandó…” - „Mindenképpen megérné a régészeti vizsgálat a jelzett területen…” Bakay Kornél Professzor Úr véleménye, bátorítása megerősítette szándékomat abban a törekvésben, hogy álmomat, Árpád sírjának föllelését megvalósítsam. Nagy lendülettel, hittel próbáltam az ügyhöz szövetségeseket találni. Elméletemet még az általam feltételezett helyszín polgármesterével is megismertettem illetve, a Nemzeti Múzeum neves szaktörténészének is bemutattam. Bátorító elismerésben nem is volt hiány, azonban minden próbálkozásom ellenére sem tudtam elméletemet a köztudatba eljuttatni. Nem titkolt célom, hogy új frontvonal nyíljon az „Árpád sírját kutatók harcmezején”, hiszen ebben a „háborúban” Nemzetünk csak győzhet. Bízom benne, hogy sikerült az érdeklődést felkeltenem, s amennyiben figyelmesen végigolvassák a tanulmányt, érhetővé válik, hogy miért állítom, hogy megtaláltam azt a szemüveget, amelynek lencséjén keresztül értelmet nyernek a Gesta Hungarorum nevezetes sorai. „Tisztességgel temették őt el kis folyónak forrása felett, mely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérésekor egyház épült, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére, melyet fejérnek hívnak.”
	Huber Béla mailto:huberbela001@gmail.com
BEVEZETÉS Néhány évvel ezelőtt a véletlen indított el azon az úton melynek során, hobbi szinten kezdtem foglalkozni, honszerző Árpád vezér nyughelyének keresésével. Sem történész, sem régész nem vagyok, egy újságcikkben fellelt apró ellentmondás keltette fel érdeklődésemet. Eleinte magam sem vettem komolyan e témát, pusztán szórakoztató kultúr históriaként, élvezettel olvasgattam a Gesta legismertebb rejtélyével foglalkozó hatalmas irodalmat. A sír hollétére vonatkozó nevezetes sorok több mint kétszázötven éve (1746-az első hiteles műfordítás óta), foglalkoztatják komoly kutatók, szakmabeliek, lelkes amatőrök, sőt nemritkán „ klinikai esetek” ( már elnézést kérek ! ) generációit egyaránt. Könyvtárnyi irodalom, tanulmány keletkezett már, Árpád vezér nyughelyének hollétéről. Úgy szólván nincsen év, amelyben valaki „ holt bizonyosan „ ne tudná a sír hollétét, - hol Óbudán, hol Budakalász felett valahol a Pilisben, vagy éppen Szombathely és Esztergom környékén, vagy bárhol másutt – természetesen elméletben, konkrét eredmények nélkül S itt néhány gondolat erejéig ne tovább ! – Csak, hogy stílszerű legyek Anonymushoz. Pontosan ezen „eredménytelenség” miatt érzett „bosszúság” vezetett el oda, hogy magam is beálljak a lelkes amatőrök végtelen sorába és próbálkozzak egy megoldhatatlannak tűnő, vagy ami még ennél is rosszabb, egy egyáltalán nem létező rejtély megoldásával. Az indokként megnevezett „bosszúság” kifejezés némi magyarázatra szorul. Jó néhány tanulmány, cikk olvasata után első észrevételem summázata a következő megállapítás volt. Komoly, hivatalosan is elfogadott történelmi munka, a tudomány napi álláspontját tükröző tanulmány a Millenáris korszakot nem számítva, sem a múltban, sem a jelenben nem foglalkozott és nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. A szakma Anonymus mester Gesta Hungarorum című művét leginkább irodalmi, legfeljebb keletkezésének korrajzi összefüggéseiben vizsgálta és vizsgálja. A Gesta elemző, kódjait megfejtő vizsgálatára a mai napig nem került sor. Pais Dezső 1971-ben megjelentetett nagyszerű fordításával, a korábbi korszakokban készült elemezésekkel összevetett tanulmányával együtt, megrekedt a krónika további elemzése is. Legalábbis a publicitás színterén. Magára valamit adó, a tudományos közéletben is elismert történész, régész, nyelvész, publicista a „sírkereső” elméleteket még meghallva is, legfeljebb elnézően mosolyogva legyint, ezzel a megtalálás lehetőségét is végleg a mondák világába utalja át. Történelem kutatásunk meghatározó nevei László Gyulától, Dümmerth Dezsőn át, Róna Tas András, Erdélyi István, Bakay és Bartha… sorolhatnám a végtelenségig, legföljebb említik és fikciókként kezelik a puszta lehetőséget is, a sír föllelésére, nem boncolgatva Anonymus értelmezését. Laikus számára szinte úgy tűnhet, nem ismerve ezen fantasztikus koponyák munkásságát, hogy vagy eleve félnek a kudarctól, vagy méltóságon alulinak tartják „ Indiana Jones kincskeresését”. Egyetlen konszenzus létezik a szakma és amatőrök között. Árpád fejedelmet éppúgy titokban temették el, mint Attilát, Bajánt, Álmost és a többi nomád nagyfejedelmet. Bosszúságom másik oka az úgynevezett lelkes amatőrök azon gyakorlata, miszerint publikált elméleteiket nem viszik végig, nem egyszer remek észrevételeik, felismeréseik ellenére sem, fejezik be okfejtésüket a logika szigorú szabályai szerint. Ugyanis a Gesta, Árpád sírjára vonatkozó sorai világos kérdéseket fogalmaznak meg. A kérdésekre adott válaszok megoldást adhatnak a rejtély megoldására, természetesen a tévedés jogát és lehetőségét fenntartva. A válaszadást viszont nem kerülhetjük el! Az álláspontom tehát a következő. Nem követ vetve másokra, hanem őszinte tisztelettel mindenki iránt, aki foglalkozott valaha is ezzel a témával, Árpád sírjának hollétét elsősorban a Gesta alapos elemzése, szabályok, történelmi tények logikus használata, néprajz, szociológia és nyelvi etimológia mindenre kiterjedő alkalmazásával lehet csak vizsgálni. A legeredetibb felismerést is, amennyiben nem illesztik környezetébe, nem lehet értékének megfelelően felhasználni. Elméletem természetesen hipotézis, azaz feltevés, amelynek eredményességét és komolyságát csak a sír tényleges fellelése igazolhatja. Mit is állítok valójában? „Kutató munkám” során egy fatális véletlen mindent megvilágított és egyszerűvé tett. Eleinte magam sem vettem komolyan a hirtelen jött megvilágosodást, következetesen próbáltam cáfolni a saját elméletemet, de legnagyobb megdöbbenésemre nem, hogy cáfolat nem született, hanem mint egy kirakós játék lassan előbukkant a tiszta kép, melyben nem maradt piszkos kocka vagy hiányos folt. Úgy érzem rátaláltam arra a szemüvegre, melynek lencséjén keresztül értelmet nyernek a Gesta Hungarorum nevezetes sorai; „Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, melyet fejérnek hívnak. „ Tudom, hol van Attila városa, merre folyik kőmederben a folyó, hol van az egyház, melyet fejérnek neveztek el a magyarok megtérésekor, s úgy gondolom sejtem, hogy hol nyugszik Árpád vezér a hon alapítója. Az eddigi találgatásokkal ellentétben nem „valahol arrafelé”, vagy „körülbelül abban a térségben”, nem „Óbuda felett”, vagy a „Pilisi háromszögben”. Nem Sicambria, vagy Sabaria kissé ködös, misztikus meghatározásaival, hanem konkrét, térképen szereplő pontok, logikus, ésszerű magyarázatával és pontos kijelölésével. Tudom, vadul hangzanak ezek a mondatok, azonban úgy vélem elméletem megoldás lehet, vagy legalábbis része lehet az igazságnak, mely segíthet a csoda fellelésében, nemzettudatunk föltámasztásában. Árpád vezér nyughelyének megtalálásában. MENNYIRE TEKINTHETŐ HITELES FORRÁSNAK ANONYMUS GESTÁJA ? Az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában egy 24 hártyalevélből álló, kis alakú, latin nyelvű, 700 éves kódexet is őriznek. Ez a vékonyka kódex a Gesta Hungarorum, Anonymus mester feltehetőleg több mint 800 évvel ezelőtt alkotott munkájáról készült másolat. A Gesta keletkezéséről, írójának kilétéről, Anonymus személyazonosságáról, úgyszintén történelmi és irodalmi kutatások százai szólnak, szigorúan tudományos kereteken belül, így elméletemnek nem része ennek elemzése. Amit azonban feltétlen tudnunk kell a Gestáról. A Gesta Hungarorum a legrégebbi ismert magyarországi kútfő. A magyarok tetteit, viselt dolgait, az őstörténet mondáit beszéli el. Beszél Álmosról, a hét vezérről, a vándorlásról az új haza felé, a történelmi Magyarország területének meghódításáról, a honfoglalásról, a kalandozások koráról. A kézirat az államalapító István király kora felé közeledve hirtelen megszakad. Ez a XIII. század közepi betűkkel írt kódex egyetlen fönnmaradt másolata annak az 1200 táján írt sajátos történeti műnek, amely minden vonatkozásában a tatárjárás előtti állapotokat tükrözi. A tatárjárás után Magyarországon az élet minden területén hatalmas változások következtek be. A pogány, azaz nomád hagyományok elveszítették minden, még meglévő eszmei létjogosultságukat is. A nyugati kalandozások befejezésének sokkoló kudarca, a kereszténység minden múltat végképp eltörlő drasztikus akarata után, a pogány invázió iszonyata végképp a történelem süllyesztőjébe vetette az ősi hagyományok töretlenségét, nem egyszer az emlékezés jogát is. Anonymus elsősorban nem krónikát írt, hanem gesztát, azaz regényt. A történeti hagyományt, mint hőskölteményt jelenítette meg, de jóhiszeműségéhez, azaz hogy korának legmagasabb szintű ismereteit közölte művében, nem férhet kétség. Korának mély hit élete, szerzetesi mivolta, az igazságba vetett őszinte hite mellett profán individuuma is ezt igazolja. Ő maga így írt erről. „Legjobbnak tartottam, hogy igazán és egyszerűen írjam meg Neked, s így aki olvassa tisztán láthassa miképpen estek meg a dolgok. Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséjéből vagy a regösök csacsogó énekeiből, mint egy álomban hallaná nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért most már inkább az iratok biztos előadásából meg történeti művek világos értelmezéséből Nemeshez méltó módon fogja fel a dolog igazságát”. Nagy szerencsénkre Anonymus néha megfeledkezett ígéretéről és bőven merített énekmondóinktól és regöseinktől. A Gestát alaposan megismerve, több ízben elolvasva, tanulmányozva, mintegy ráhangolódva a kor és szerző stílusára, valami azonnal szembeötlött. A Gesta minden létező fordításán „átütnek” az idézetek. Anonymus idéz. Idézi korának közismert memoritereit, korának kötött szövegű és dallamú énekmondó rigmusait, amelyekből bőven kerülhettek a még korábban keletkezett írás munkákba, krónikákba is. Feltételezhetjük, már csak a logika szabályai szerint is, hogy első krónikáink, elsősorban az a bizonyos Ősgesta is, a pogány énekmondók kötött szövegű hősi énekeiből készült leírás. Persze keresztény értelmezéssel. Képzeljük csak el a derék szerzeteseket, akiket nem egyszer a vértanúság áhított ígéretével küldtek a térítendő istentelenek földjére, nem egyszer gyatra latinsággal, s még gyatrább magyar tudással felvértezve. - Esetleg raboktól tanulhattak néhány udvariassági formulát, amikor még egész Európa rettegett a magyarok nyilaitól. - Ezek a keresztény lelkek bizonyos „viktoriánus” kultúrgőggel, szent elhivatottsággal, rendházuktól és nyugati fejedelmeiktől kapott megbízatással próbálták lefordítani a keletről jött nomád lét jelentéstartalmát. Ebből az alapállásból nyilvánvalóan számos félreértelmezés keletkezett, amit generációkon keresztül vittek töretlenül végig, tényként elfogadva. Derék papjaink nem vallhatták be olykor hiányos nyelvi ismereteiket. Így „latin” szavak és kifejezések születhettek az ellenőrzés legkisebb esélye nélkül. Bátran bólinthattak a feltett kérdésekre, anélkül, hogy értették volna a való felvetést. A keleti lélek ismeretlen tartalmú fogalom maradt a keresztény, nyugati ember számára még évszázadokon keresztül. Amit nem értettek meg és, amit nem tudtak értelmezni, a maguk módján egészítették ki. Az Ősgesta bizonyára hasonló körülmények között keletkezhetett. Keletkezésének időpontja máig találgatások tárgya. Szent István uralkodásától egészen Kálmán királyunkig datálják a mű származásának időpontját. Magam úgy gondolom, Szent István uralkodásának több mint negyven esztendeje, elegendő idő lehetett államalapítónk számára, hogy népe és dinasztiája jogos uralmának történelmi megalapozottsága is meglegyen egy krónika formájában. A létező rivális, a bizánci kapcsolat ellenére ez a bizonyos Ősgesta szimbolizálhatta a nyugati szellemi trendet, amely meghatározhatta a honfoglalás és a tatárjárás között uralkodó és térfoglaló keresztény eszme terjedését. Anonymus akár használta, akár nem az Ősgestát mint forrást, az idézett memoritereket az Ősgestában is rögzített énekmondók dalaiból vette át. A keresztény írásbeliség elterjedése előtt az énekmondók latinul „jokulátorok” afféle „lélegző” történetírásként tartották fenn népünk emlékezését, hősi múltját. Generációkon keresztül kötött szövegű és dallamú hősi énekekben emlékeztek a múltra. Az énekmondó megbecsülése azon múlott, hogy memóriája milyen pontos, hiszen nem térhetett el a szövegtől. Közönsége nem egyszer vele énekelte a hősi rigmusok visszatérő részeit. Nomád fejedelmi udvarokban, különösen nagy szakrális kisugárzású fejedelmeknél, ha az énekmondó hibázott, elvétette szövegét, vagy individualista költészetre, kiegészítésre vetemedett nem ritkán vesszőzés, akár azonnali halálbüntetés is járhatott a tettért. Ugyanis a múlt átírása a túlvilági kapcsolat közvetlen és isteneik közvetett megsértésének számított. A krónikát író szerzetesek történelmet leíró munkáikban ezen énekmondók dalait használták elsődleges forrásként. A szerzetesi iskolák „történelemóráin” kissé átalakítva tanversikékben kántálták a fontosnak tartott részeket. A tanulás legfontosabb eleme a szóbeli ismétlés és annak gyakorlása volt. Valahogy úgy, ahogy napjainkban is használatos versikék: „a Minden vízbe mártott test,…vagy Előttem van Észak, hátam mögött…, vagy Egyszer egy az egy …” használata. Ezen „memoriterek” alkalmazása összehasonlíthatatlanul eredményesebb eszköz volt a „korszerű” oktatásban, mint az alig rendelkezésre álló, féltve őrzött kódexek kézbeadása, forgatása. Az írásgyakorlás rendkívüli nehézségei, gyertyafény, rosszminőségű tinta, elmosódott minta, papíros, hártya, szemüveg hiánya, az írás és olvasás gyakorlásának módja, csak korlátozott lehetőség volt a tanulni vágyók számára. Még a szerzetesi hivatás keretein belül is! Anonymus, mint saját korának legmagasabb műveltségi szintjén alkotó írástudója, munkájában korának konszenzusos álláspontját rögzítette. Később keletkezett krónikáink : Kézai gestájában, a Képes Krónikában, Chronica Ungarorumban, Thúrócy Krónikájában fellelhető azonosságok megerősítik, nemegyszer kiegészítik és igazolják, hogy múlttudatunk folyamatában megmaradt, és a tatárjárás fordulópontja ellenére is, forrásként lehet ezen, krónikákat felhasználni. Anonymusban természetesen jelen volt az uralkodónak, saját uralkodói osztályának, papi rendházának való megfelelési érzet, de valószerűtlen, hogy a kor lélekrajzát ismerve ez puszta kitalációkhoz vezethetett volna. Úgy gondolom, tehát a Gesta szerzőjének jóhiszemű hitelességéhez nem férhet kétség. MELYEK AZOK AZ „ÁTÜTŐ” IDÉZETEK A GESTÁBAN ? Anonymus azt tűzte ki célul, hogy megírja a magyar királyok és nemesek genealógiáját. Ennek megfelelően bőven merített a főnemesek családi hagyományaiból is. A királyi udvarhoz és kancelláriához közeli főurak és főpapok közölték vele saját, családi honfoglalás kori hagyományaikat, elsősorban birtokaik megőrzése, illetve saját érdekeik elismertetésének céljából. Alkotó készségét és képességeit ennek a célnak szolgálatába állította, helyismerete és közvetlen stílusa segítségével. Az ettől eltérő részek csak művének színesítését szolgálták. Bevezetőjében maga is némi mosolygó lenézéssel szól a csacska regösök énekéről. Ennek ellenére szorgalmasan jegyzi le, elsősorban a királyi család eredetére vonatkozó rigmusokat és az ehhez kapcsolódó mondákat. Ilyen szakaszok például Emese álmának leírása, Attila városának alapítása, Levente pogány módon való temetése. Ezen fejezetek stilisztikailag is elkülönülnek a mű egészétől. Így különül el szinte önálló fejezetként a nevezetes három mondat Árpád vezér haláláról és nyughelyének rejtekéről is. Az idézet az uralkodó ellenében nem kerülhetett be a Gesta sorai közé! A sír hollétére vonatkozó szövegnek valószínűleg kódoltan, de mindenképpen az igazságot kellett tartalmaznia. Bizonyos vagyok abban is, hogy legalább a tatárjárásig a királyi család, vagy a közvetlen bizalmasi kör egy-egy tagjának, titokgazdaként kellett tudnia, a nagyfejedelmi ős nyughelyének pontos hollétéről, ebbe a titokba csak az uralkodó személyét avathatta be. HOGYAN „TEMESSÜNK” NAGYFEJEDELMET ? „Ezután az Úr megtestesülésének 907. esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból. Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak forrása felett …” Árpád vezér, apja Álmos halála után a nomád nagyfejedelmi szerep mellett szakrális vezetőjévé is vált népének. Halálában személye összekötő kapoccsá, híddá változott a szellemvilág felé, népének sorsát segítve. Anonymus világosan megkülönbözteti a nagyfejedelem temetését, a Gestában több helyen előforduló „pogány módra” történő temetésektől. Pogány módra temették el Leventét saját kérésére, Botondot, Ketelt és fiát Alaptolmát, Tonuzaba besenyő vezért elrettentésként az Abádi révbe, mind-mind folyó vagy patak mentén, hitük szerint. Régészeti és történelmi kutatásaink egyértelműen megerősítették és igazolták a magányos vezérsírok folyó menti, vízfolyásokkal összefüggő elhelyezkedését. A magyar mitológia egyik alapeleme a víz, amely mintegy tükörablak a túlvilágra, ami fordítottja a felső világnak, azaz jelen életünknek. „Odaát” azaz odalenn minden ugyanúgy történik, mint „fenn”, csak fordítva. A temetés módjának a fenti világot kell tükröznie, különben sérti az elhunyt lelkét s a lélek visszajár. Nem valószínű, hogy Anonymus tisztában lett volna a nomád mitológia rejtelmeivel, de hűen idézi a „Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak forrása felett…” szakaszt. „Tisztességgel”, azaz nem a „sima” pogány módra, mint egy „átlagos” vezért folyó vagy patak mentén, hanem a forrás felett, ahogyan az logikusan következik egy szakrális hatalommal is bíró nagyfejedelem temetésénél. A NAGYFEJEDELEM MINT SZENT KAGÁN… Minden rendelkezésre álló korabeli külföldi, illetve későbbi honi forrásaink egybehangzó állítása szerint, Népvándorlásunk megindulásáig a türköknek, (azaz nekünk) választott fejedelmük (azaz nagyfejedelmük) nem volt… Nemzetté válásunkhoz, a kazár kaganátusból való kiszakadáshoz, önállósulásunkhoz, s végül „ősi-új” hazánk honfoglalásához szakrális összeköttetés kellett az égiekkel. Isteni fölhatalmazás, az ősök szellemének támogatása nélkül e feladatok véghezvitele, elképzelhetetlen lett volna. Még egy kisebb közösségnek sem lehet azt mondani, hogy induljunk el valamerre, aztán majd meglátjuk mi lesz, nemhogy hatalmas törzseket lehessen cél és eszme nélkül kontinensnyi távolságra vezetni. Valószínűleg a legnagyobb hatalommal bíró, népességében és katonai potenciáljában legerősebb törzs, immár szűknek érezve a gyengülő kazár kaganátus kereteit, szövetségesi taktikát alkalmazva kezdte nemzetté formálni a vele rokon törzseket. Az ősi nemzettudat első komoly erőpróbája a szent ligetek, szent források, az ősök sírjának elhagyása lehetett. Az ősök szellemével történő napi kapcsolat megszűnése hatalmas veszteségérzet lehetett. Ezt a feszültséget mindenképpen fel kellett oldani. A feloldás maga a szent cél, az ígéret földje, a szkíta - hun örökség, maga Attila földje volt. A honfoglalás hatalmas projektéhez isteni felhatalmazás kellett. A szakrális támogatás megszerzéséhez kazár mintára nagyfejedelmet választottak. Az önálló államiság legfőbb jelképe a szent kagán isteni szerepjátéka volt. Pontosabban a kettős fejedelemség intézményét vezették be, mely intézmény Álmos fejedelem valószínűsíthetően rituális kivégzése után Árpád személyében egyesült újra. A vérszerződést, pajzsra emelést, a kende és gyula szerepkörét, mint kazár módit, természetes intézmény rendszerként vették át a formálódó magyar törzsek. A nagyfejedelem temetése is pontos forgatókönyv szerint kellett, hogy történjen! A nagyfejedelem maga a forrás, sátra a világ közepe, isteni hatalommal bír, halandó nem láthatja. A szent kánra, aki ránézett meghalt, előtte a napkorong jelképét hordozták, hogy időben figyelmeztesse az egyszerű halandót, hogy arccal boruljon a földre. Honfoglalás kori sírokban több ízben találtak napkorong jelképet. Ha kisebb módosulásokkal is, a szent kán és a nagyfejedelmi szerepkör Árpád halálával eggyé vált. Temetése szent feladat, kötelesség volt, mint a pont a honfoglalás mondatának befejezésére. A nagyfejedelem, mint forrás szimbolizálta a teremtést, népének őserejét, saját istenivé vált hatalmát, karizmáját. Emese álmában is méhéből fakad a forrás, s az utódok vízfolyam mentén lelik meg végső nyughelyüket. Lekuporodva ősanyjuk és nemzőjük lábához. „…amely kőmederben folyik alá Attila király városában.” HOL VAN ATTILA VÁROSA ? Anonymus értelmezése szerint Óbudán, vagy annak közvetlen közelében. A Gesta írója a maga korának álláspontját közli, nemegyszer saját érvelésével, okfejtéseivel támasztja alá ezt az értelmezést. Leírja azt, amit saját korában lát, képként rögzítve a „jelent” a háromszáz évvel ezelőtti múltról. Tudatosan teszi hiszen ésszerűnek látszik. A leírás Attila városáról megfelel az Óbudai valóságnak. Régi romváros ( Aquincum), hévizek, Duna melletti terület. Igaz, a magyarok Buda várának hívják, s csak a németek hívják Ecilburgnak (Attila városának). Kézai Simon Gestájában szintén nem érti ezt a különbséget, ezért magyarázatot ad. Attila haragjában megtiltja a népeknek, hogy az „ő városát” halott testvére után Budának hívják, s németek félnek Attilától, bezzeg a magyarok nem! Ez az érvelés később általánosan elfogadottá válik a magyar krónikairodalomban. Szerintem azonban nem erről van szó. A korabeli magyar köznyelv, azaz nem nemesi, hanem a kollektív népi emlékezés még jól tudta a tényt. Óbuda nem Attila városa! Ne felejtsük el, a honfoglalás időpontja és az első keresztény szerzetesek megjelenése között legalább ötven esztendő telt el. Minden írott forrásunkban rögzített adat már keresztény szellemiség terméke! Anonymus korában válik újra fontossá az újból feléledő „jó kapcsolat a Német-római Birodalommal. Barbarossa Frigyes politikai és protokoll látogatása aktuálissá teszi közös múltunk összekapcsolódó pontjainak bemutatását. Óbudán meg lehet mutatni a Niebelung-ének előzmény mondáinak német vonatkozású részeit, például Kriemhilda fürdőjét, Attila várát, stb. A szinte érintetlenül hagyott Aquincumi romok ( hiszen a közelben semmi nem épült és nem hordták el a követ !) festői hátteret képeztek, Attila ősi székhelyének Potemkin látszatához. A Gesta keletkezése után, mint egy emberöltővel később, Rogerius mester a tatárjárás borzalmait leíró munkájában pontos képet ad a Duna bal partjáról, benne Óbuda térségéről. Buda csak egy falu, a vele szemben lévő Pest gazdag, elsősorban német kereskedő város. Pest irányából a Megyeri Réven átkelő utazó a Dunával párhuzamosan haladó úton kívül, csak lakatlan ártéren haladhatott volna tovább. A várhegy csupasz terület, néhány viskótól eltekintve egészen a tatárjárás utáni első építkezésekig. A királyi udvar Esztergom és Székesfehérvár között ingázott, amelyek csupán egynapi távolságra voltak egymástól, mint ahogy Rogerius mester is ír erről Siralmas énekében. Óbudán a római romokon kívül, csak a budai prépostság épületének és Szent Imre kápolnájának maradt elegendő hely. Aquincum romvárosának viszonylagos, több évszázados érintetlensége pont azért maradhatott fenn, mert tartós letelepedésre, különösen a nagy szabad területet igénylő nomád törzsi székhely alapítására alkalmatlan terület volt. Az akkor még szabályozatlan, állandóan változó hatalmas folyamnak a mainál nagyságrendekkel nagyobb ártere volt. Pusztán az arányok érzékeltetése végett a honfoglalás kori Kárpát medence vízzel, ártérrel borított terület nagysága, a száraz területekhez képest közel 21,2 % arányszámmal bírt. Ugyanezen arányszám az 1960-as években a folyók, árterek túlszabályozásának következtésben az 1,8 %-t sem érte el. Csepel szigetéről pedig maga Anonymus írja, hogy nem azonos Attila városával. A sziget kiemelkedő részei nomád szokás szerint, a női szállás szerepét töltötték be, elsősorban a védelmi szempontokat szem előtt tartva, a honfoglalás hadműveletei alatt. Az Árpád sírja fölé emelt óbudai Fejéregyháza története is valószerűtlen, hiszen az egyház kifejezetten tiltotta a pogány sírok fölé, szenteletlen földön való építkezést. Még későbbi korokban is feldúlták a sírokat, a sírokban talált csontokat összetörték, elégették, a keresztény hit nevében. Fejéregyháza Pálos rendi klastromának alapjait, amennyiben fel is tárják Óbuda térségében, elméletem szempontjából közömbös, hiszen az egykor valóban létező egyházi épület nem a magyarok megtérésekor épült, hanem legalább kétszáz esztendővel később. Bátran kijelenthetjük, Óbuda Attila városával való azonosítása pusztán fikció, a korai keresztény értelmezés terméke. „…az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. Ő az Úr megtestesülésének 451. esztendejében a szittya földről kiszállva hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve az országot birtokába vette. Majd királyi székhelyet állított magának a Duna mellett a hévizek fölött. … és egészet igen erős fallal vette körül. „ Attila királyi székhelyének, fő szállás területének leírása megismétlődik Árpád győzedelmes bevonulásának leírásánál is. „ …mikor odaát voltak tábort ütöttek a Duna mellett a felhévizekig. Ennek hallatára a Pannónia földjén lakó összes rómaiak futással biztosították életüket. Másnap pedig Árpád vezér …bevonult Attila király városába. Ott látták a királyi palotákat, egyeseket földig romban , másokat nem …elfoglalják Attila király városát kinek az ivadékából származott Árpád vezér.” Anonymus magát a helyszínt tévesen Óbudának értelmezte. A legfontosabb tény azonban nem kerülte el figyelmét. A honfoglalás igazi, eszmei célja, szent ideológiája, pragmatikus „casus bellije” Attila örökségének birtokba vétele volt. A honfoglalás hadműveleteinek végső célja Pannónia, és benne Attila városának birtokba vétele, a jogos örökös, a Turul –ág sarja, Árpád fejedelem által. Pannónia nem azonos az egész Kárpát - Medencével. Pannónia (pontosabban Pannóniae-Inferior, azaz Alsó-Pannónia ), csak a mai Dunántúl területével azonos földrajzi egység. A szkíta - hun örökséget, Attila jogos örökét az „ígéret földjével” azonosítani valószínűleg ideológiai szempontból nagy segítség lehetett a kabar törzsekkel való szövetségesi alkudozásoknál is. A kabar törzseket vezető „elit”, a kazár kánságon belüli vezető réteg, „taktikai” szempontból akkoriban tért át, az ortodox zsidó hitre. Így próbálták egyensúlyozva megtartani ideológiai függetlenségüket az agresszívan terjeszkedő iszlám és keresztény eszmeiség között. A három kabar (lázadó) törzs, mint a hatalmi „mérleg nyelve” csatlakozott a legerősebb törzshöz, Megyer törzséhez. A „szent föld” célként való feltüntetése szinte együtt rímelt a frissen fölvett zsidó hit tanításaival. Mint a bibliai Mózest követték az ígéret földjére Álmost, illetve később a fiát, Árpád vezért. Az ígéret földjére ( vagyis a magyar mitológia szerint az „aranyos szegeletre”), amint kivezette népét az egyiptomi (kazár) fogságból. A keresztény értelmezéstől függetlenül, Árpád magyarjainak tehát valóban nomád székhelyet kellett a Dunántúl területén keresniük, saját értelmezésüknek megfelelően. Ennek a központi szállásterületnek alkalmasnak kellett lennie a nagy állatállomány tartós legeltetésére, legelő és szállás váltására, a vezértörzs egy tömbben való védett elhelyezésére, a szövetséges törzsekkel való közvetlen kapcsolattartásra. Kézai Simon krónikája szerint Árpád fejedelem a Fehérvár melletti Noé hegyén ütötte fel vezéri sátrát, és István király éppen ezért alapította ott, Fehérvár városát. A régészeti feltárások egyértelműen bizonyították, hogy Fehérvár földvára és közvetlenül kapcsolódó nomád település hálózata már első keresztény királyunk uralkodása előtt is léteztek. A vezér törzs centrális elhelyezkedése logisztikailag is szükségszerű. A nomád törzseknél a központi hatalmat gyakorló törzs védelmi szempontból mindig centrálisan, a megszállt terület középpontjában helyezkedett el. A hatalmas állatállomány legeltetésére a legalkalmasabb terület a mai Sárrét területe volt. Éves csapadék mennyisége az Etelközi és a Fekete- tenger melléki „őshazákhoz” képest kb. 30%-al volt nagyobb, így a téli-nyári legelő és szállásterület váltás végeredményben értelmét vesztette, az állandóan biztosított takarmány utánpótlás következtében. A Balatonnak a mainál mintegy másfélszer nagyobb víztükre volt. A Velencei tó medre jóval mélyebb, még nem töltődött fel a Császárvíz patakja által. A kisebb patakok által táplált Sárvíz csatorna „nemrégen”, még hajózható útvonal volt a római gályák számára. Ebből a mocsaras világból, kisebb- nagyobb szigetekként emelkedtek ki a letelepedésre alkalmas részek. A kiváló legeltetési lehetőségek mellett, e terület hal és vad állományának bősége alkalmat adott az onogur népesség hagyományos élelemszerző tevékenységeinek gyakorlására is. Évszázadokig ezek a körülmények határozták meg Magyarország település hálózatának szerkezetét. A mocsaras területek és a hatalmas erdőségek között az egyedül lehetséges közlekedési útvonal, a római korból fennmaradt úthálózat volt. A római terjeszkedés igazi „csodafegyvere” a hadsereg által kiépített úthálózat volt, mely behálózta Pannónia területét is. A Dunántúlon végigfutó utak kereszteződésében, „ abszolút központjában” állott Gorsium városa, később Gorsium-Herculia néven helytartói székhely, majd Pannónia vallási központja. A Sárvíz táci átkelőhelyét őrző település volt Alsó-Pannónia igazi fővárosa. Hatalmas oszlopcsarnokok, szentélyek épültek, közutak, kövezett utcák hálózták be a méreteiben Aquincumot messze meghaladó várost. Gorsium városát impozáns két méter vastag kőfal vette körül, melynek alapzatát több helyen is feltárták a táci ásatásoknál! A közvetlenül a mai Székesfehérvár „alatt” elterülő Gorsium-Herculia római település, igazi jelentőségét rendkívül plasztikusan jeleníti meg egy turistáknak szánt kiadvány. A Panoráma kiadó, Fitz Jenő által összeállított, Székesfehérvárról szóló útikönyve, minden kételkedőt meggyőzhet Gorsium- Herculia igazi jelentőségéről. Az egészen a X. századig fennmaradt, romjaiban is impozáns településnek Székesfehérvár felépülése adta meg a kegyelemdöfést. A Gorsiumi romok eltűntek a föld színéről, hogy Fehérvár felépülhessen. Honfoglaló harcosaink lovai még római utakon, római romokon lépdeltek Aquincumtól, Intercisától, Gorsiumon keresztül, egészen Fenékpuszta térségéig. Ami a romokon kívül maradt, számukra valóban legelő, a „rómaiak legelője” lehetett. Árpád vezér Noé hegyéről még látta a hatalmas romvárost, melyet erős fal vett körül. Attila egykori városa pontosabban szállásterülete valóban, a „felhévízekig” terjedt, azaz Hévízig ! Így lett a szállásterület nyugat felé eső szélén elterülő, a rómaiak által is jól ismert Hévíz tavából, a „felhévizekig”, óbudai két kis forrása. Csak későbbi írott krónikáink „zanzásították” össze a város és a szállásterület fogalmát! A vezértörzsek pontosan azt a területet szállták meg , amit Attila egykori birtokának véltek. A törzsek mozgásukban nem az É-D tájolást követték, hanem a nap mozgásának irányát. Halottaikat is a felkelő nap irányában hantolták el. A „fő irány” tehát, ÉNY-DK volt. Ez a tájolás még a hunokétól is eltért, hiszen az ázsiai hunok a kínaiaktól átvéve napi gyakorlattá tették az iránytű használatát. Logisztikájukat is ehhez igazították. A magyar törzseknél a „fel” szócska ugyanis az előre, a nap felé irányt is jelentette! Anonymus , Attila városáról (tehát szállásterületéről) szóló leírásának, az Észak-Déli tájolástól, 45 fokkal való elforgatása, a nap mozgásának irányába, ugyanúgy azonosítható, Gorsium – Herculia esetében, mint Óbuda leírásában. A Gesta alapján készült térképeknél és egyéb krónikákban leírt földrajzi neveknél is, több ízben csak 45 fokos eltéréssel, a nyugati irány felé értelmezhetőek a helyszínek. Az 1528-ban kiadott „ első jó térképünk, Lázár deák földabrosza”, az első ténylegesen magyar térkép is ezzel a 45 fokos eltéréssel készült. Erre a talányra a mai napig nem adott választ a tudományos világ. Az Élet és Tudomány egyik 80-as évekbeli számának cikkében mindössze annyi a magyarázat, hogy az ábrázolandó terület ezzel a tájolással fért rá a papírra gazdaságosan. Úgy gondolom, ennél többről lehet szó...! Tehát, a föntiekből következve : A honfoglalók szerint Attila városa azonos volt Gorsium –Herculia romvárosával, a X. századig még erős fallal körülvéve, mely Attila vélt szállásterületének központjában terült el. A szállásterület (több törzs egyesített) a Dunai átkelőtől a Felhévízig terjedt (a Megyeri - Révtől.- Hévízig) nyugati irányban. A szállásterületet nagysága alapján nem egy törzs szállásterületének gondolom. Elméletem szerint, magát a honfoglalást nem hét törzs, vagy 108 nemzetség hajtotta végre. Ez a felsorolás legföljebb a törzsi vagy nemzetségi eredetre utal, nem a hatalmi szerkezetre. A törzsek 7-es felállása is valószínűleg a hadműveletek alatt mozgásokat tükrözte, s inkább az elfoglalt területek kiosztását egyszerűsítette, igazolta annak jogszerűségét. A Kárpát-medencét három, egymással szövetségben, feltehetőleg rokoni szálakkal is megerősített (és nem csak vezetőik által), ugyanakkor jól elkülöníthető törzsekből álló törzsszövetség szállhatta meg. A három kabar törzs (negyedikként), mint önálló törzsszövetség a legerősebb törzsi alakulathoz csatlakozott. A Kárpát - medence területi felosztása is ezt, a törzsszövetségi felállást tükrözte. Három székhely, három „Fejérvár” alakul ki, ahogyan írásomban mindjárt utalok is rá. A keresztény felfogás, ahogyan Anonymus krónikájában is értelmezi, természetesen ideologizál, s a kereszténység térfoglalásáig valóban egységes nemzetként értelmezi népünket. Az Árpád vezér által vezetett központi törzsek ezen a területen rendezkedtek be. A főfejedelem szimbolikusan is birtokába vette jogos örökét. Székhelyét nem közvetlen a római romokon, hanem valamivel „feljebb”, pusztai földvár építésére is alkalmas, természetes védettséggel is rendelkező mocsárral körülvett kiemelkedésen építette föl. A „fehér” jelentésvilága. A nagyfejedelmi lét az idegen uralomtól való függetlenség jelképe, uralma a szervezett rend legfőbb szimbóluma. A főfejedelmi központ az égi rendet tükrözi le a földön. Színében tehát „ fehér”. A fehér nem egyszerűen színt jelez csak, hanem jelzi az égiekkel való összeköttetést is. A szent kán sátra, népe, választása, mindig csak fehér lehet. Ahogyan anyagában csak arany. A legfőbb hatalmi központ elnevezésében, szkíta - hun, türk - kazár, avar - magyar szokás szerint a fehér nevet kapta. A fehér kifejezés tehát valaminek a központját is jelölte! Ha e jelző a kereszténység felvételével el is veszítette többrétegű jelentés tartalmát, „központi” jelentése még sokáig fennmaradt. Gyulafehérvár Erdély központja, Nándor, azaz Bolgárfehérvár a déli részek központja, Székesfehérvár az egész ország központja lett. Még László és Kálmán királyunk tengermelléki hódításainál is, Tengerfehérvár néven említik az elfoglalt területek központi székhelyét. S még egy-két apró érdekesség e jelzővel kapcsolatban. A kazár birodalom székhelye, Sarkel vára, a görög és szláv fordítások szerint sar-kel, azaz fehér- ház összetétel valószínűleg megjelenik a legjobb legelőt jelző sáros szavunkban is. Így a Dunántúl közepén elterülő Sárrét, Sárhely, Sárvíz összetétel egyúttal „fehér” jelzőt is takarhat. Mint „sárarany” jelzőnk, (a legjobb arany), Sárospatak - mint Anonymus szerint első fejedelmi udvarunk - Sarolt (fehérmenyét) első Nagyasszonyunk, és Abasár mint a kabar törzsi székhely elnevezésében is megjelent. Árpád bevonulásától Szent István királyunk uralkodásáig így „változtak” át a Gorsiumi romok, Székesfehérvár koronázó városává, az immár központosított királyi hatalom székhelyévé. A Gorsiumi romváros eltűnik, és az időközben országunkba érkező keresztény szerzetesek pedig nem tudták Attila városának értelmezni az immár pusztává vált mocsaras mezőt. A honfoglalás és a keresztény államalapítás közötti pogány korszak közel egy évszázada alatt, Árpád örökösei is e terület megtartását tűzték ki céljukként. A vezér törzsön belüli hatalmi villongások meghatározták a törzsek mozgását. Az egymással rivalizáló, rokontörzsek célja mindig is az volt, hogy elfoglalják a legfőbb hatalmi központot, jelen esetben Fehérvár körzetét. Ezért „ideiglenes” hatalmi központjaikat minden esetben Fehérvárt mintegy „megcélozva” alakították ki. Géza fejedelem Fehérvár „felett” a Gaja mocsaraiban építi ki első székhelyét. Apja, Taksony még Fehérvártól egyenlő távolságra a későbbi Koppány ággal, Csepel szigetét választja törzsi szállásnak. Géza mintegy becsapva a nagyfejedelmi hatalmat megcélzó rivális rokoni ágat, építi fel Esztergomot az új német szövetség megszerzése céljából. Esztergom felépítése el is hiteti a másik Turul ággal, hogy Géza feladta az ősi székhely, Fehérvár megtartását. Géza azonban csak előkészítette és fiára, Istvánra hagyta a végső küzdelmet. E harc kimenetelét már jól ismerjük történelmünk lapjairól. Ez a törzsi, hatalmi „körtánc” is jól jelzi Fehérvár központi jelentőségét. Fehérvár, így ( sic!) Attila városa keresztségben a Székesfehérvár nevet kapta. Alba Regia-Regalae, Alba Civitas-ként latin néven említik krónikáink, vagy elsősorban német néven Weissenburg-ként. A város első német nyelvű említése az 1030 és 1043 között írt, ún. jeruzsalemi itineráriumban olvasható (útikönyv) Wzznhurch = Weissenburg, vagyis Fehérvár néven. A magyar krónikákban a W, V és U betű az A-t is jelölte, bármely előfordulás mindhárom hangzót jelölhette. Néhány változat korántsem a teljesség igényével, az egykori források tükrében. Weissenburg – ezzilburg Ueisenburg – eiselburg Wizenburg – etzilburg Veyzmburg – ecilburg Wizinburg – etcilburg Igen, amennyiben az első U,W, V hangzót elhagyjuk, vagy díszes iniciáléjából nem tudjuk értelmezni, vagy a tinta elmosódik, ember legyen a talpán, aki nem tévesztené össze Fehérvár német elnevezését, Óbuda német elnevezésével! Kézai Simon Gestájában ebbe a térségbe helyezi a hun csatákat és a honfoglalás nagy ütközeteit egyaránt, megalkotja Sicambria fogalmát is. Attila városa Sicambria néven vonul krónika irodalmunkba. Anonymus korának megfelelően az erről „ne többet, vagy ne tovább” nyelvi fordulatával zárta gondolatait! Ez a közkedvelt nyelvi fordulat nem egészen kétszáz év alatt az „így” (sic!) nyelvi fordulatává változott át. Sőt, írott nyelvünk fejlődésében sokszor használt nevek rövidített változatai is megjelentek. Így lett Alba Regia-ból nemegyszer Alb.Reg.a., vagy Alb.ria.. Így Fehérvár könnyen átváltozhatott Sic! (Így !) Albriá-vá, azaz Sicambriává ! Az interneten található Vértessy György : Gondolatok Árpád fejedelem sírjáról című tanulmányában két utalás található Sicambriáról, azaz Attila városáról. Wolfgang Lazius, bécsi orvostudós (1526-1564) - járt Magyarországon – úti leírásában azt írja, hogy Sicambriát hajdan Herculiának nevezték! Franciscus Justiniánus, velencei követ, régi római köveket gyűjtött. Egyik lelőhelyét így írta le, „Fehéregyháza közelében a mezőn a város mellett, amelyről azt mondják hajdan Sicambria volt, melynek falai a határát képező magas sziklán a Duna felé terjednek.” Tehát a város melletti mezőn van a hajdani Sicambria (romja), de a romokat még fal veszi körül a Duna irányába haladva! Ezek a leírások egyértelműen Gorsium-Herculia helyszínére utalnak ( igaz, a szikla holléte még nem tisztázott). Valószínűsíthető hogy Attila székhelyének elhelyezkedéséről korábban is voltak viták, így Óbuda értelmezése csak később vált egyértelművé. Természetesen ez az okfejtés nem bizonyító erejű azonban úgy gondolom, hogy korabeli írott forrásaink elemzésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül keletkezésük egyéb nehézségeit sem. Rosszminőségű tinta, elmosódó kézirat, homályos látás, hiányos latin és egyéb nyelvtudásbeli fogyatékosságok és azok leplezése, mind-mind megnehezítették az értelmezés tisztaságát. Székesfehérvárt és Gorsium mezejét ugyan 10 km-es távolság választja el, azonban a végtelen puszták lóháton közlekedő nomádjának ez nem lehetett igazi távolság. Középkori források szerint Vác és Pest félnapi „járóföld”, Esztergom és Székesfehérvár egynapi „járóföld” távolságra esett, valószínű lóháton. A korabeli ember számára Fehérvár és az alatta elterülő Gorsiumi mező, egy földrajzi egységnek számíthatott. A középkori Föveny községnél Fehérvár irányába külön út épült a gorsiumi romok kőanyagának átszállítására! S végezetül egy másik gondolat e térségről. Az Árpád dinasztia Európa többi uralkodó családjához hasonlóan megtartotta saját birtokában a nagy királyi erdőségeket, egészen a dinasztia fönnállásáig. A Fehérvár közvetlen szomszédságában elterülő Bakony végtelen erdősége „családi bensőségként”, afféle titkos házi szentélyként, szolgálhatta az Árpád házi törzsfőket, királyokat. Árpád első utóda, Jutas itt kapott birtokot. András és Péter királyunk üldöztetésében erre a környékre menekült, feltételezhetően a szakrális őshöz, Árpád vezérhez. III. Béla Zircet odaadta a Ciszterci rendnek székhelyül. Zircen és Bodajkon vezet át a legősibb keresztény zarándok útvonal, a Mária út, jelezve a terület fontosságát. A Bodajki hegyek - Káli medence afféle Árpád rejtek. Inkább csak érzet, nincs rá bizonyosság, talán a Bakony mélye lehetett az Árpád dinasztia igazi szakrális központja. „MELY KŐMEDERBEN FOLYIK ALÁ ATTILA KIRÁLY VÁROSÁBA” A víz, a folyó a lovas nomád népek képzeletvilágában mindig a királyi hatalomra, annak nagyságára utalt. Attila nevének hun értelme a „nagy folyó” név is, szokás szerint, felvett, úgynevezett „trónnév”.Emese álmának folyómotívuma is ezt az összefüggést mutatja. A magyar krónika írók feltehetően ezt az összefüggést már nem ismerték. Ennek ellenére a hagyományokhoz híven, a turul monda származás mítoszában fenntartották az Atillától való leszármazás emlékét. Emese álmának jelentése a sámánok értelmezése alapján a következő. A keskeny patakként induló nagy folyammá duzzadó víz az utódok hatalmának növekedését jelenti. Az Emese álmát valóra váltó Árpád nagyfejedelem szimbolikus temetésénél tehát valóban kellett egy kisebb folyónak szerepelnie. Anonymus lejegyzésében így : „ Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak forrása felett, mely kőmederben folyik alá Attila király városába.” Az Árpád sírját kutatók népes táborában több szerző is a „kőmederben” kifejezést római vízvezetékként értelmezi. Ez az értelmezés nem kizárt ugyan, magam nem tartom valószínűnek. Ember által épített mű nem szimbolizálhatta az örökké valóságot a nomád népeknél! A Gestában használt latin „ lapides” (köves, kövezett, kőmeder) kifejezés nem is tesz különbséget a természetes és a mesterséges „kövezés” között. Van e kisebb folyó, mely kőmederben folyik alá Attila városába? Igen, van ilyen folyó, azaz kisebb folyam, vagy nagyobb patak, ez csak értelmezés kérdése. Székesfehérvár ősi koronázó városa a Gaja patak deltájából kiemelkedő négy szigetre épült fel. A magas Bakonyban eredő, több forrásból, apró befolyásból táplált, rendkívül bővizű patak Székesfehérvárnál folyik bele a Sárvíz csatornájába. Vízéből duzzasztották fel Fehérvárcsurgó víztározóját. A Sárvíz csatornája által a régi Gorsiumot is érinti a patak vize. Tehát Attila városába, azaz Fehérvárra folyik a kis folyó vize, köves mederben. A Gaja patak szurdokvölgye festői látvány, híres kiránduló hely. Fák sziklák barlangok övezik a sziklás szurdokvölgyet, egy nap is kevés a bejárásához. Legfeljebb a Rám-szakadékhoz, vagy a Cuha patak völgyéhez hasonlítható a látvány. Közvetlenül a Nagyesztergár községhez köthető főforrásoktól nem messze van a patak másik szurdokvölgyének mintegy 150-200 m-es, sziklás partszakasza is. Amelyet a népnyelv „római fürdőnek” hív, bár római emlékek ezen a környéken eddig még nem kerültek elő. A patak itt két hatalmas sziklafal közé szorul, afféle miniatűr Grand-Canyonná válva. E két szurdokvölgy bőven kiérdemelné ma is, a „lapides” azaz a köves jelzőt. És még két érdekesség. A „Római- fürdő” kifejezés egy krónikában fordul elő. Priszkos rhetor, bizánci követ és krónika író külön fejezetet szentelt Attila király egykori udvarának és római fürdőjének leírására. Priskosz rhetor leírása szerint, Attila fürdője Pannóniai kövekből épült fel. Valóban, a patak „Római – fürdő” szakaszán úgy tűnhet mintha óriások innen vitték volna a köveket az isteni Attila fürdőjéhez, Attila városába. A Gaja név etimologiai vizsgálatánál nem kizárható a „gajdol” azaz sirat, vagy „gajra tesz” halottat túlvilági útra bocsát, parthus eredetű ( belső ázsiai) nyelvi kapcsolódása sem. A Gaja patak a pogány néplélek szerint így válhatott afféle magyar Styx-é, túlvilági folyóvá. „ EGYSZERSMIND OTT A MAGYAROK MEGTÉRÉSE UTÁN A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA TISZTELETÉRE EGYHÁZ ÉPÜLT, AMELYET FEJÉRNEK HÍVNAK…” Anonymus értelmezése szerint az egyház melyet fejérnek hívnak a sírra épült, kegyeleti okokból. A szöveg azonban mást mond „…kőmederben folyik Attila városába. Egyszersmind ott…épült”. Tehát Attila városában kell keresni az egyházat, melyet a magyarok megtérésekor építenek föl a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére és „fejérnek hívnak”, nem a sír felett! A pogány sámánok nem árulhatták el keresztény „utódaiknak” a nagyfejedelmi ős nyughelyét! Attila városában, az immár kereszténnyé változott Székesfehérváron a magyarok megtérésekor a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére épült az egyház, a koronázó bazilika, királyaink legfőbb temetkező helye, Szent István király akaratából. Szent István egyházának központjává tette a Fehérvári bazilikát, azaz „fehérré”! A Gestában „alba ecclesia” néven szerepel Fehéregyháza. Kálti Márk krónikájában, az 1318. év eseményeit rögzítő szakaszában a bazilikát pusztító tűzvész leírásában, úgyanúgy „alba ecclesia” kifejezéssel jelzi a székes fehérvári egyházi központot. Első keresztény uralkodónk, államalapító Szent István királyunk alkotó munkája teszi végső nyughellyé, ALBA ECCLESIA-t , azaz Fehéregyházát dinasztiája számára. Így köti össze, a nagyfejedelmi ős, Árpád nyughelyét, a forrástól eredve a Gaja, a Fehéregyházában, - azaz a koronázó bazilikában - nyugvó utódok sírhelyével. „FORRÁSA FELETT…” „A Magas - Bakony Zirc melletti települése Nagyesztergár. Első okleveles említése 1270-ben Villa Westurgar, illetve Wzsturgar néven történik, amikor V. István királyunk Csák bánnak adta a települést. Lakosai valószínűleg királyi uradalmaknak az esztergályosai voltak. Nevét a szláv strugar, faragó, esztergályos szóból eredeztetik, amit a magyar szokásoknak megfelelően lefordítottak. Így lett Esztergár, amely később Nagy illetve Kisesztergárra tagozódott….” Ezekkel a sorokkal indul a község múltját és jelenét bemutató honlap. A mai Nagyesztergár község, a régi Esztergár település hódoltságkori elpusztítása után, annyi magyar településhez hasonlóan valamivel arrébb, területileg „eltolódva” épült újjá. A régi Esztergárt csak a Pusztatemplom néven jelzett csekélyke romok mutatják. A Gaja patak minden főforrása, minden jelentős beágazása a régi, illetve az új Esztergár közvetlen területéhez, határához köthető. A hét illetve nyolc térképen szereplő forrás közül három, vízhozamában, földrajzi elhelyezkedésében elsődleges szerepet tölt be a többi között. Meggyőződésem szerint e három főforrásnak a vizsgálata meglepő eredménnyel is járhat a fejedelmi sírral kapcsolatban. Minden forrás könnyen megközelíthető, felépítmény egy forrás kivételével nincs a közelben. Talajradar vagy kutató árok segítségével előzetes föltáró munkák is könnyen végezhetőek, komolyabb költségvonzat nélkül. A források feletti vizsgálandó területek nagysága, 150-200négyzetméter, radarral vizsgálható mélységben. A források erdő illetve mezőgazdasági művelési területen helyezkednek el. Az előbb említett kivétel is könnyen feltárható terület, csak feltehetően magántulajdonban van. Tegyünk egy kis etimológiai kirándulást szavaink erdejében. Esztergár neve Wzturgar (Aszturgar ), illetve Weszturgar néven említődik először írásos formában, 1270-ben, egy adománylevélben. Feltételezhető, hogy ezen a néven szerepelt már a tatárjárás előtt is, hiszen a pusztítások után elsősorban a régi településeket és neveiket élesztették újjá. Ezért nem tartom helyesnek a település néveredetének elméletét, miszerint az újjáépítés után betelepített szláv fa „esztergályosokról” kapta a helység a nevét. A strugar szónak (faragó ember) más jelentés tartalma is van. Korai jelentése „fáskertes ember” . A kifejezés ugyanazt az utat járta be, mint a magyar nyelvben az Úr (vezér), és Gar (nagy folyam) szócska múltba vesző eredete. (Egyes kutatók szerint sumér eredetre utal.) Ősi nomád szokás szerint a türk és az onogur népességnél, mint a magyar nemzet két legfőbb népesség alkotó etnikumánál (egyes elméletek szerinti nemzetalkotó etnikumánál), minden születésnél fát ültettek. Az élet fája, az égig érő fa, végigkísérte sorsában az élőt, s a holtat gyökeréhez temették. E szent ligetek, kertek, azaz „fáskertek” így váltak, a nomád lovas népeknél a temető szimbólumává. A „faképnél hagy” ősi szólása, a kopjafák állítása, a faragó ember, magyarul ács mind-mind a temető-temetés fogalomkörébe is tartoznak, - „mindenki a maga szerencséjének kovácsa, saját keresztfájának ácsa” - A nagyfejedelem halálával maga is sámánná, azaz összekötővé változott ég és föld között. A sámán sátrának közepén áll a „turu” (tunguz), az átmenő létra a túlvilágra. Wzturgar, azaz fáskert azonos a temető fogalmával. Sztrava (szláv szó) halotti tor, astra (török) eltemet, asztrav (alán szó) temetés. A török „toghrul”, azaz héja és a latin asztur, azaz sólyomféle madár krónikáink szerint az Árpádok totemállatának a megfelelői. Kézai Simon pedig le is írja, az Árpád dinasztia ősi nevét ! ASTURGAR azaz Turul-ág. A következő kifejezések tehát mind leképezhetőek etimológiai szabályok szerint, Esztergár nevéből. Esztergár = Westurgár (Wzsturgar – fáskert ) – temető; a-Sztrava (szláv) – halotti tor; astra (török) – eltemet; astrav (alán) - temetés; a-turu (tunguz) - létra a túlvilágra; ur-gar (sumér) - vezér nagy folyama; astur-ág; asturgar (latin) Turul ág – Árpád dinasztia; Nagyesztergár település az egyike annak a három településnek, amely olyan „esztergályos eredetű” község, amely nevében nem az „ly”-os végződést használja szóvégként, hanem a sokkal archaikusabb „ár” képzőt! „S Esztergár „ temető-fáskertjéből” eredve Asturgár(Turul) ága, Úr-Gar-ként (vezér-nagy folyamaként ) folyik a Gaja „ siratja gajdolva, s „gajra téve” szent ősét. „Kőmederben” sziklák között, Attila városába térve, hol unokák borulnak szent ősük elébe Fehérváron, „fehéregyházában”( Alba Ecclesiában) nyugalmat lelve őseik honában…” ZÁRSZÓ Ahogyan a bevezetésben jeleztem, sem történész, sem régész nem vagyok, természetesen író sem. Elméletem ismertetésében a legnagyobb nehézséget gondolataim átadása jelentette. Jó néhány mondatot, szófordulatot szó szerint ollóztam ki a különféle forrásmunkákból. Azonban szívből remélem, hogy e hipotézis tartalmilag valóban egyéni felfogást tükröz. Az elmúlt évek alatt az általam megismert tanulmányokban még csak hasonló, következtetésekre sem bukkantam. Persze lehet, hogy minden ésszerűnek látszó okfejtés ellenére a sors a „gondolta a fene” Arany Jánosi aforizmájával válaszol. Mindenképpen el kell mondanom, hogy e tanulmány minden állítása tényeken alapszik, többnyire konszenzusos álláspontot tükröz. Pusztán hipotézis, a végkövetkeztetésektől és a Lazarus térkép 45 fokos eltérésének magyarázatától eltekintve nincsen. Remélem, a forrásmunkák felsorolásával ez az állítás is egyértelművé válik. Külön köszönet illeti Kiss Erika Máriát „Fehérvár = fehér folt?” című könyvéért, amelyben Fehérvár jelentőségéről több megerősítést is találtam. Árpád vezér nyughelyének keresését különösen izgalmassá teszi, a Gestában rögzített kódolt üzenet kizárólagossága. Nomád nagyfejedelmi, azaz szakrális hatalommal is bíró fejedelem sírjára legfeljebb véletlenül bukkantak kutatók, elsősorban Kínában és a volt Szovjetunió területén, holott történetírásunk szerint a Kárpát - Medence teljes területén legalább négy, akár hat főfejedelmi sírt is fel lehetne tárni. Azonban e sírok hollétéről semmiféle konkrét információnk nincsen. Egy – egy helységnév (pl. Baja, vagy Taksony település) említésén kívül nincs egyéb használható adat. Egyedüli kivétel Árpád sírjának, temetésének leírása Anonymus mester Gesta Hungarorum című művében. Az Árpád dinasztia ős-tisztelete nem engedte végleg elveszni a reményt, hogy az utókor is leróhassa kegyeletét a szent ős sírjánál. E kódolt üzenet megfejtése valós lehetőség lehet a sír megtalálásához. Feltevésem szerint elméletem az első olyan felvetés, mely e kódolt üzenet minden elemére, minden kérdésére világos válasz ad. A válaszok ma is a térképen szereplő helyszíneket jelölnek ki. Elméletem helyességét, vagy annak cáfolatát a források feletti területek régészeti feltárása igazolhatja. FORRÁSMUNKÁK 1. Anonymus, Gesta Hungarorum (Magyar Helikon) hasonmás kiadás, Pais Dezső fordítása (1977). 2. Chronica Hungarorum, (Magyar Helikon) hasonmás kiadás, Horváth János fordítása (1973). 3. Kálti Márk, (Magyar Helikon 1964), fordította Geréb László. 4. A magyar honfoglalás kútfői (1900). Magyar Tudományos Akadémia megbízásából, reprint kiadás. 5. A tatárjárás emlékezete ( Magyar Helikon 1981). 6. Attila és hunjai (Magyar Szemle Társaság 1940). Szerk. Németh Gyula. 7. Az irodalmi műveltség megoszlása, (Magyar Szemle Társaság 1935). Írta Horváth János (1935). 8. Az ősi magyar hitvilág, válogatás (Gondolat kiadó 1971). 9. Magyarország vízgazdálkodása. ( Sajtó alá rendezte Mayer László (1965) Orsz.Viz.Ig.). 10. Badiny Jós Ferenc, Mah-gar a Magyar ! – Buenos Aires - magánkiadás (1976). 11. Bendefy László,. A magyarság és közép kelet. (Aquincum kiadás 1945). 12. Dienes István, A honfoglaló magyarok. (Corvina Kiadó 1972). 13. Diószegi Vilmos, A pogány magyarok hitvilága. (Akadémia Kiadó 1973). 14. Dümmerth Dezső, Álmos az áldozat. (Panoráma Kiadó 1986). 15. Dümmerth Dezső Az Árpádok nyomában. (Panoráma Kiadó 1977). 16. Fitz Jenő, Székesfehérvár ( Magyar Városok Sorozat), (Panoráma Kiadó 1985). 17. Györffy György, István király és műve. (Gondolat Kiadó 1977). 18. Herényi István, A magyar törzsszövetség törzsei és törzsfői, (tanulmány 1982. 19. Ipolyi Arnold Magyar Mithológia. Zajti Ferenc kiadása (1929). 20. Kiss Erika Mária Fehérvár = fehér folt? (2006). 21. Kristó Gyula - Makk Ferenc Az Árpád-ház uralkodói. IPC könyvek KFT Kiadó. 22. László Gyula Árpád népe. Helikon Kiadó (1988). 23. László Gyula Emlékezzünk régiekről. Móra Ferenc Könyvkiadó (1979). 24. László Gyula A honfoglalókról. Tankönyvkiadó (1973). 25. László Gyula Népvándorláskor művészete Magyarországon. Corvina Kiadó. 26. László Gyula Őseinkről ( tanulmányok). Gondolat Kiadó (1990). 27. Papp-Váry Árpád - Hrenkó Pál Magyarország régi térképeken. Gondolat Kiadó (1990). 28. Ruffy Péter Bujdosó nyelvemlékeink. Móra Ferenc Kiadó (1977). 29. Vértessy György Gondolatok Árpád fejedelem sírjáról. ( tanulmány). 30. Zolnay László Az elátkozott Buda – Buda aranykora. Magvető Kiadó (1982). A fenti tanulmány szerzői jogvédelem alatt áll. Budapest 2010 05. 10.
Huber Béla mailto:huberbela001@gmail.com